hamburger húspogácsa

               

                        Ha valami, hát ez csakis házi készítésű lehet. Nem, nem csak a lóhúsos-eset miatt, hanem mert sokkal finomabb, és, mert a család lázad, ha boltit teszek az asztalra. Vagyis a zsemlébe....

Igazából pofonegyszerű elkészíteni: hamburgerenként (a kis méretű zsemlével számolva) hét deka darált húst veszek (nem a tescós nagyon apróra darált, hanem annál nagyobb darabos húst szoktam használni), tíz hamburgerhez jön két púpos teáskanál só, egy bors, három evőkanál ketchup (ízlés kérdése, hogy bolti, vagy házi...), ugyanennyi mustár, egy nagy fej nagyon apróra felvágott hagyma és négy nagy, szintén apróra kockázott, savanyú uborka.

Ennyi az egész. Összegyúrom, tíz felé osztom, és forró, kevés zsiradékon pogácsákat sütök belőle. Nem, nem vékonyat: szép vastag húskarikák készülnek - egyrészt, mert nem használunk sem tojást, sem zsemlemorzsát, ami vékonyan összetartaná, másrészt mert így nagyon finom szaftos marad a közepe, nem sül keményre. 

A körítést pedig ki-ki maga választhatja, akár a gyerekekre is bízhatjuk a saját burger összeállítást: biztosan megvan a saját véleményük róla.....

maradékhasznosítás: csupacsoki

         Kap a nagymamától, déditől, az oviban, az önkormányzattól, a mikulástól, és, ha ez nem lenne elég, hát magának is szokott venni egy párat. Igen, elismerem, hogy vannak nagyon jópofa csokidíszek, hogy még a krampusz is szimpatikus, nem beszélve a harangról meg a piros ruhás mackóról, de az ízük - sajnos - nagyon egykaptafára megy. Konkrétan ehetetlen: vagy, ha már csokievésre adja a fejét, akkor egyen rendeset-alapon nem szoktam ezeket felkínálni fogyasztásra. Az ünnepek elteltével becsücsülnek a konyhaszekrénybe sorsukat várva. Anyukám mindig bevonásra használta őket - de az ízük attól még megmarad....

Ez a sütemény a férfi kedvence - tényleg csupacsoki, ráadásul finom, puha, szaftos. Másnapra sem szárad ki, egy gombóc fagyival vagy tejszínnel pedig igazán mennyei csemege. Ha a csokimaradékok megvannak, már nem is kell sok más hozzá: 5 tojás, két púpos evőkanál liszt, ugyanannyi cukor, 12,5 deka margarin (kocka!), és egy nagy evőkanál minőségi kakaópor. Mindehhez harminc deka mikulást/húsvéti nyuszit tudunk felhasználni: persze minőségi csokoládéval is remek lehet, ez esetben a kakaóport lisztre cserélhetjük.

Öt perc elkészíteni, és nagyjából tíz - tizenöt alatt megsül. 160fokon, alsó-felső sütéssel: ha az illatát érezzük, már dughatjuk is bele a fogvájót - ha nem tapad, azonnal kaphatjuk ki a sütőből, mert, ha nem figyelünk, könnyen túlsül. Úgy pedig már nem az igazi...

Egyetlen edényre lesz szükségünk: belemérjük a margarint, a cukrot, és a csokoládét, közepes lángon összemelegítjük őket. Ha csomómentesen elkeveredett, levesszük a tűzről, belekeverjük az öt tojás sárgáját, a lisztet, a kakaóport, végül pedig a felvert fehérjét. Sütőpapíros tepsibe öntjük (nálam 15x25-ösben készül), és már sütjük is.

Nagyon-nagyon finom....egy aprócska tipp: nem vagyok különösebben nagy pajtásságban a tejszínhabbal, ezért egy doboz habtejszínt és egy főzőtejszínt (Perfecto) szoktam összeverni. Sokkal krémesebb, lágyabb - azonnal fogyasztandó...

a tökéletes palacsinta

 Tegnap beköltözött az életünkbe tíz tyúkocska. Igazából már egy ideje szerettem volna őket, mert hely az rengeteg van, és annyi zöldséget-gyümölcsöt dobálunk ki, hogy az már szó szerint luxus és pazarlás a köbön. Őt volt nehezebb meggyőzni róla, hogy tudunk gondoskodni még tíz állatkáról. Szóval ők beköltöztek, én meg körülrajongtam őket rendesen. Még kis fészkeket is építettem nekik, hogy biztos otthon érezzék magukat. Úgy látszik, bejött nekik, mert ma Lánykával hat tojást szedtünk össze alóluk. Már első nap törhettem a fejem, mi legyen a tojásokból.

Megjegyzem, nagyon barátságos állatkák: lehet őket simogatni, állandóan a sarkamban vannak, ha feléjük járok, Kutyának is hagyják, hogy nyalogassa őket. Szóval igazán jófajtákat sikerült szerezni, és az sem utolsó szempont, hogy szépen tojnak is nekem. Lánykát egyenesen lehetetlen kiráncibálni a tyúkháztól, annyira tetszenek neki – hát, ilyenünk még nem volt...

De mindjárt kitérek a palacsintára is, mert a nagy összefüggések közepette még a végén a legfontosabb marad ki: a tökéletes palacsinta.

Meséltem már a gyermekkori nyarakról egy kicsit – akit eddig elhallgattam, az az én fantasztikus dédmamám. Ő sütötte a világ legfinomabb palacsintáit. Vékonyak voltak, lágyak, Isteni finomak és hihetetlen levegősek. Soha senki nem kérdezte meg, hogyan csinálja, tudtuk, hogy, ha igazit akarunk, hozzá kell menni. Bármikor, bárkinek szívesen sütötte. Sajnos ebből kifolyólag a receptet magával vitte anélkül, hogy megtudhattuk volna, mi a titka.

Dédi akkor hagyott itt minket, mikor Lányka született. Annyira szívből sajnálom, hogy nem ismerhették egymást – biztosan Lányka is imádta volna.

Lánykám előpakolta ma dédi régi kávéskészletét a konyhaszekrényből. Emlékbe hoztuk el a házából, a kedves kis kerámiák azoknak a bizonyos nyaraknak az őrzői. Emlékes ládák egytől – egyig.

Pakolgatta őket, kevergette bennük a nem létező kávét, és egyszer csak egy papírral állt elém. A palacsinta receptje volt. Alig hittem a szememnek. Gyorsan el is készítettem, és szeretném megosztani veletek is, ha nem bánjátok, a tökéletes palacsinta készítésének titkát.

Szóval:

-4 tojás

-4 dl víz, 40 dkg liszt, 2 késhegynyi sütőpor

-6 dl tej

-1,5 dl olaj

Ebben a sorrendben kell őket tálba tenni – nem apránként, csak zutty bele – és minden sor végén alaposan átkeverni a habverővel. Nem kell pihentetni, nem kell aggódni, hogy híg...tökéletes lesz. Sütésnél csak az első palacsinta alá kell egy pici olaj, a többihez már nem. Nyugodtan lehet nagy lángon sütni, nem ég meg, nem szakad, nem szárad ki, nem tart örökké míg elkészül....tökéletes.

A titkos hozzávaló pedig – a házi tyúkok tojásai mellett – valószínűleg az a hatalmas szeretet, amivel ő készítette.

tojásos nokedli - tejfölös tésztából

  Ő nagynéha belekukkant egy-egy főzőműsorba a tévében, ilyenkor legalább egy fél órán át hallgatom, hogy Lázár ezt mondta, meg Stahl Judit azt. És, hogy legközelebb majd így csináljam, meg úgy. Megjegyzem, jó ötleteket szokott hozni.

Igazi tavaszi ebédere vágyott a család, Ő már hétvégén jelezte, hogy, ha már ennyi tojásunk van, bizony szívesen látna a tányérján tojásos nokedlit, ecetes fejes salátával. Salátát nálunk akkor lehet kapni, mikor friss ananászt: egy évben egyszer. Így aztán az ilyen jellegű kéréseket jó előre be kell jelenteni.

Szóval tojásos nokedli készült - az Ő által ellesett recept alapján. Igazából csak recept-foszlányokat szoktam kapni, mert mindig csak a számára lényegeset jegyzi meg - én meg csináljam, ahogy akarom. Állítólag Buday-tól származik az ötlet, miszerint a nokedli tésztájába a tojásokhoz víz helyett tejfölt kell adni. Valóban működik, sokkal lágyabb, finomabb lesz így a galuska. Lobogó vízben éppen csak egy-két percig kell főzni, nagyon hamar elkészül.

Szóval a kapott információkat az alábbi módon használtam fel:

- 2 tojás

- 225g. tejföl
- 200g. liszt
- nagy csipet só

A tojásokat jó alaposan elkeverni, ebbe a tejfölt - ezt is alaposan, hogy a liszt a tejfölös masszához tapadjon majd, ne a tojáshoz. Egy kis só, gyors főzés, aztán már csak átpirítani, és beleforgatni a tojást, készre sütni.
Pikk-pakk kész, és a salátával tökéletes.

És akkor egy kis ingyen reklám az ALDInak. Tényleg őket szeretem a legjobban, ha tejtermékről van szó. Tej, joghurt, tejföl, túró, kefír - csak Milfina lehet. Szerintem látványosan finomabb minden más márkánál, próbáljátok ki, nincs mit veszteni vele. DE! egy dologra érdemes figyelni - az ALDIban hajlamosak kitenni az aznapi lejáratú termékeket is - ejnye-bejnye....

szalvétagombóc

         Anyukámnál, ha köretről van szó, akkor az tészta vagy krumpli. Gyermekként megszoktam, elfogadtam: vagy ez van a hús mellé vagy az. Nőként – mikor bekerültem a saját konyhámba – nagy szájtátások közepette nyugtáztam, hogy mennyi minden más van még a világon...

A zalakarosi kis hotelben evett Ő először. Azonnal jelezte, hogy, ha előkerülne a szakács, mindenképp fagassam ki, hogyan készítette, mert ez Isteni! A szakács nem került elő – mindig csak a szósz-séfet állították a vendégek közé, akinek persze fogalma sem volt a köretekről. Szóval maradt a neve: szalvétagombóc, meg az internet – mert hát anyukámat hiába kérdeztem, abban volt csak biztos, hogy sem nem krumpli, sem nem tészta.

Sok-sok receptet végigolvastam az igazi után kutatva, mindben volt valami fél-igazság, végül úgy döntöttem, elkészítem a saját szalvétagombóc-variációmat, íme:

• 30dkg. másnapos kenyér kis kockákra vágva (én nem szeretem, ha nagyon száraz, ez pont bevált, de a héját leveszem róla, anélkül harminc a harminc)
• 10dkg. füstölt szalonna (nekem sajátom van – erről majd máskor – de világvégi szalonna hiányában a kolozsvári is tökéletes)
• 1 közepes fej hagyma
• 2 és fél dl. tej
• 2 tojás
• 2 evőkanál liszt
• só, bors, petrezselyem (esetleg némi szárított vargánya)

Szóval ebből lesz a fantasztikus étek, már csak annyi a dolgunk, hogy a szalonnát zsírjára süssük, megfonnyasszuk benne a hagymát, a tojásokat tejjel összekeverve az összes többi hozzávalóra öntsük és várjuk, hogy a kenyér megszívja magát. A masszát jól átgyúrtam kézzel, nem akartam, hogy nagyon darabos maradjon a kenyér benne, de ez csupán ízlés kérdése. Olajjal bekent alufóliára halmoztam (a rövidebbik oldalára), és szorosan feltekertem hurkának – végeit alaposan összecsavarva. Az általam olvasott receptek szerint sütőben vízgőz fölött kellene elnyernie végleges állapotát, de nekem ez túl macerásnak tűnt, így lobogó vízben 25 percig főztem.

Isteni, bátran ajánlom. 

túró(m)gombóc

Nem, továbbra sem gasztroblog. Ellenben sokminden más, így – remélem, szerintetek is – elfér benne időnként egy – két recept. Csakis olyanok, amik valamiért fontosak nekem. Tegnap elkészült az első túróm. Ez két dolgot jelent: 1. milyen jó, hogy nem kellett boltban megvenni a túrót, 2. piszok kiskecskék még mindig nem bújtak elő, és már kezdek rendesen megorrolni rájuk.  

Szóval túró készült, és megörülve az eredménynek már el is használtam mind az egy kilót. Rengeteg gombócunk lett - szó szerint, de sebaj, legfeljebb délután viszünk át a nagyszülőknek is belőle. Bár – megjegyzem – , ha a férfiembernek ízlik valami....

No, mármost tudni illik a kecsketúróról, hogy nem olyan rögös, mint a tehén-, inkább lágy és krémes. Én pedig ezt a jó kis állagot nem akartam elrontani holmi főzéssel – sütéssel, így lett belőle gombóc. Mert hogy én a túrógombócot nem főzöm.

Valahol, valamikor régen (micsoda pontos forrás-meghatározás) olvastam a neten egy receptet, amiben kukoricadarából főztek tejbegrízt, azzal keverték össze a túrót és már formázták is. Megtetszett a dolog, főleg miután kipróbáltam (megjegyzem, nálam rendes búzadarából készült), mert annyira lágy és túróízű volt a gombóc, hogy csak na.... Ráadásul nem keményedik meg még két nap alatt sem. Így aztán ennél a variációnál maradtam. Ő nem győz csodálkozni rajta, milyen finom, én meg a világért sem árulnám el ezt az aprócska titkot....

akácos almalekvár

A kertünk végében rengeteg gyönyörű akác illatozik. Az év egyéb szakában nem szeretem őket, mert pusztán szúrnak, semmi másra nem jók – de ilyenkor! Tele van velük a levegő. A legtöbben csak méz formájában találkoznak ezzel a virággal, holott más területeken is kitűnően hasznosítható. Az akác többek között bőrfeszesítő, ránctalanító hatása miatt kedvelt kozmetikai alapanyag – belekerült az én szappanomba is – de a bodzához, rózsához, levendulához hasonlóan a konyhában is hasznunkra válhat.

És itt jött el az én időm. Ha rajtam múlna, minden beüvegezve ácsorogna a kamrapolcokon. Imádok eltenni, befőzni, lekvárt katyvasztani. És igen, tudom, az almából leginkább dzsemet készítenek, de ez most itt nekem lekvár. Sussz – passz.

Szóval a mutatványhoz felhasználtam:

-70 dkg. almát (ez már a hámozott, csumázott alma tömege)

-15 dkg. akácvirágot (megfosztva mindenféle zöldtől: csak a szirmok, bibe, porzók)

-4 kanál mézet (az enyém már kristályos volt, jó púpos kanállal mértem)

-1 citrom reszelt héját és levét

A megmosott, hámozott almát kisebb darabokra vágtam, ráfacsartam egy citrom levét, hozzáadtam a reszelt héját, a mézet és feltettem főni. Vizet felesleges adni hozzá, az alma gyorsan engedett annyi levet, amennyire szükségem volt. Mikor az alma már megpuhult, hozzáadtam a virágokat, alaposan összekevertem. Töltöttem hozzá kb. két dl. vizet és hagytam néhány percet rottyanni.

Végezetül az egészet átpasszíroztam – így csak a virágok aromája maradt a lekvárban, az egyébként szétfőzhetetlen szirmok nélkül. Dunsztolás után tökéletes állagú lekvárokat kaptam - milyen jó is lesz télen! - vagy kedves vendégek érkezésekor..