Soha nem akartam gasztroblogger lenni.... csak megosztani, és örömmel venni, ha olvassátok... Receptek - világvégi konyhámból..

2012. december 31., hétfő

újhagymamártás


Régen volt már annyira közölhetnékem, mint az elmúlt héten. Minden nap lett volna miről beszámolnom (nem mintha máskor nem lenne), de az általam már sokszor megeszkábált, és Lányka által még többször szétcincált tápkábel megadta magát. Ezalkalommal végleg. És persze Világvégén ilyesmi sem terem minden bokorban....

Most, hogy végre van időm és terem is hangot adni magamnak az éterben, már nem is tűnnek annyira fontosnak a korábbi bejegyzéstervezeteim – sőt, mára inkább átcsapok egy kicsit a gasztronómiába...

Egészen konkrétan azért, mert a férfi beteg. Bizony van összefüggés, vagyis lesz mindjárt: ilyenkor ugyanis házi kell. Házi leves (értsd: arra a bizonyos vasárnapi húslevesre vágyik a szentem, ezúttal szerdán), házi országtorta (igen, az idei, és igen, persze, hogy megsütöttem), és még belefér a napba az újhagymamártás is – amire ugyan én vágytam nagyon, de biztosra veszem, hogy egy falat sem marad majd belőle. Mindezt persze csak miután megpucoltam a tegnap fogott tizennégy halat. A szám csak azért lényeges, mert már az elsőnél is rosszul voltam, iszolyogtam tőle (fujj, fujj, fujj), de, ha egyszer a nagy horgászat közepette egy jó kis napszúrás is akadt a horgára ennek az embernek, akkor nem várhatom el tőle, hogy megcsinálja. Valakinek pedig meg kell. Így estem hát át életem első (remélem, utolsó) halpucolásán – és noha rettnető gusztustalan és koszos a dolog, de fóliakesztyűben egészen elviselhető volt (és legalább a szaga nem tartós).

Az újhagymamártás egyébként szerintem a szakácsvilág nagy (nagyon nagy) találmánya. Imádom. Egyszerű, nagyszerű, és kell. Ráadásul a harmincperces ebéd kategóriájába bőven belefér, mert 1. a csirkemellszeleteket villámgyorsan pirosra sütöm a serpeyőben, majd némi foyadék kíséretében a többiek elkészültéig alufóliával takart jénaiban ücsörögnek a 170 fokos sütőben, 2. a rizs (illetőleg tészta) is elkészül tíz perc alatt, 3. annak sem kell több, hogy az újhagymát felkarikázzam, olajon megfuttassam, rádobjak egy kanál lisztet, felöntsem két deci alaplével (vagy vízzel és ételízesítővel), majd tejszínnel (ez nálam még mindig szigorúan Milfina, de nyilvánvalóan csak ízlés kérdése).

A végső lépést tekintve még soha nem jutottunk közös megegyezésre, tekintve, hogy a gyermek össz-vissz csak a mártásra és a főtt (finom, minőségi) olasz tésztára tart igényt, a férfi a csirke mellé rizst óhajt a mártáshoz, a magam részéről pedig tészta, (rengeteg mártás) és egy nagyon finom reszelt sajt dukál hozzá. Tényleg max félóra. És finom.
akkor is gyönyörű halványzöld, ha a képen nem látszik annak...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése